2017 - NATURA Marosmenti Művésztelep

Varga Márta

Ég és Föld határán

Natura Marosmenti Művésztelep kiállítása

(Makó-Bogárzó temploma, 2017. szeptember 03.)

"Ez az az idő, amikor az ég és a föld összeér a sötétségben, a valóság az álmokkal, a múlt a jelennel s az élet a halállal, amelyeknek nem tudni, hol vannak a határai. Ez az az idő, amikor összefolyik a mozgás a mozdulatlansággal, a szín a színtelenséggel, a van a ninccsel, a ma a holnappal, a lehető a lehetetlenséggel, és a gondolatok is úgy mozognak, mintha semminek nem lenne sem neve, sem értelme; amikor a magányos ember rádöbben önmagára, csodálatos emberi valóságára, s ugyanakkor arra is, hogy ez a valóság alig valamivel kevesebb vagy valamivel több a semminél."

Fekete István ideillő gondolataival köszöntöm Önöket Makó – Bogárzó 110 éves templomában az idén fennállásának 10. évfordulóját ünneplő, Natura művésztelep alkalmi kiállításának megnyitóján.

Ég és Föld határán – hirdeti a kiállítás címét a meghívó és valóban: az ide kilátogatók ezt az élményt élik meg. A természet színeit, fennkölt csöndjét és mozdulatlanságát, az évszakok körforgását, annak örök törvényeit befolyásolni nem képes ember egyszerre szembesül a halandósággal és a halhatatlansággal a bogárzói tanyavilág letűnt virágzásának emlékei között.

Kiállítást megnyitni kértek fel, de kérem, ne várjanak tőlem az alkotásokat vagy az alkotókat szakértőként méltató gondolatokat. Én olyan természetű ember vagyok, aki nem értékelni, sokkal inkább érteni kívánom az emberi szándékot, tettet. S ha találok benne olyat, amit magam is értéknek vallok, vagy példának tartok, szíves örömest hívom fel rá a közfigyelmet. Amiért a mai megnyitón itt állok, az éppen azért van, mert több olyan példa értékű szándékot és tettet tapasztalhat meg az ember a bogárzói kis templom hűvösében, ami szellemi és lelki épülésünket szolgálhatja.

Például, hogy 1907. szeptember 1-jén itt tolongott a környék apraja-nagyja, amikor felszentelték a tanyavilág kicsiny templomát. Gondolkodjunk el rajta: vajon mi hívta életre a semmi közepén a hitélet gyakorlására emelt épületet? Mi vezette az építőmester, az ács, a kőműves kezét, mi késztette adakozásra a híveket? És mi táplálta a hitet, ha majd tíz évig állandó papja sem volt a gyülekezetnek? A történetírók szerint ugyanis 1916-ig csak nagyobb vallási ünnepeken volt szentmise, a buzgó hívek mégis minden vasárnap összegyűltek itt pap nélküli szárazmisére.

Vajon miért tudott mégis kiteljesedni a hitélet? Miért sereglett ide a templom búcsújára nem csak az itt élők, de az elszármazottak sokasága is?

Egyetlen magyarázat kínálkozik minderre: az embert lélekben erősítő, döntéseit iránytűként segítő, közösséget formálni képes isteni szeretet keresése.

Az egyént bárhol a világon emberré tevő erkölcsösség, pontos értékítélet és tiszta lelkiismeret iránti igénye a közösségnek.

Aki a természettel együtt él, kiszolgáltatott neki, hiszen saját maga és családja megélhetése függ tőle, annak természetes ez az elkötelezettség, hiszen nap mint nap megtapasztalja önnön esendőségét. Ha nem hittel élne, ugyan mi adna erőt a küzdelmes mindennapokhoz, hiszen akár tudatosul benne, akár nem, az a kettősség határozza meg életét, amelyről a Fekete Istváni idézet szól. Az ilyen ember a templomba istenhez szólni jön, és kérni a gondviselést.

Éppen tíz éve, 2007 augusztusában megkezdte munkáját a Natura Marosmenti Művésztelep Makón. Az előző évtizedekben működő egymást követő, egymás hagyományaiból építkező alkotótáborok méltó folytatása ez az idén egy- évtizedes szerveződés. Azokat az – elsősorban dél-alföldi alkotókat hívja közös munkára, akik a különféle műfajú vizuális kifejezésben a természetből, mint kimeríthetetlen ihletforrásból indulnak ki. A természethez való művészi kötődés mély lelki kapcsolat, az alkotói lét fundamentuma, ahol a táj, a környezet egyetemes értékek és érzelmek kifejezését szolgálja.

Én azt vallom, hogy minden alkalom, amikor egy vagy több alkotó vállalja azt a kitárulkozást, hogy nagyközönség elé tárja műveit az misztérium, és minden hely, ahol ez megtörténik templom, ahová csak áhítattal lehet belépni. A lelkek nagy egymásra találásának pillanatai ezek: a művészé és a nézőé. Az alkotni tudás éppen ezért nem öncélú cselekvés, hanem olyan különleges képesség, ami már eleve tiszteletet érdemel.

A bogárzói kistemplom így válik ma többszörösen is szent hellyé: nem csupán a rendeltetése okán, hanem a műalkotások által is. Az itteni tárlatra a tízéves telep anyagából válogatott Oláh Nóra - a telep titkára -, azokból a képekből, amelyek kifejezetten Bogárzóhoz, az itteni tájhoz, épületekhez kötődnek. Az Ég és Föld közötti állapot kifejezésében fogantak. A művész ugyanis minden, a természet által inspirált alkotásban a teremtő erőt, a múlandóságot, azon törvényeket fürkészi, amelyet az ember befolyásolni nem képes. Rajtuk kimondva - kimondatlanul az az egyetemes emberi vívódás jelenítődik meg, amelyről a Fekete Istváni idézet szól.

Így tesz a monori Balogh Gyula a telep "magyarázatra nem szoruló" festőművészeink egyike is a helyszínen festett bravúros akvarelljein, amelyek hűen dokumentálják a természet közlését.

A makói Bertus-Barcza Anikó képeinek születésekor vizuális doppingnak éli meg a táj látványát, lüktetését és atmoszféráját, a környezet folyton változó színeit és hangulatát. Ezért is különösen fontos számára a közvetlen tapasztalás, a "plein air"- élmény.

Bodor Zoltán berkenyei festőművész makói műhelye igen tágas és a szabad ég a mennyezete; a hely ihletettségében hihetetlen atmoszférateremtő erővel tud a leghétköznapibb tárgyból, kopott felületből, időrágta épületrészletből a legnemesebb festőiséget elővarázsolni.

Kovács Lehel, a telep legfiatalabb festőjeként a realizmus útját járja; festészete a nagybányai iskola hagyományaira épül. Mai gondolatokat klasszikus eszközökkel tolmácsoló, erőteljes stílusának leghatásosabb elemei a fények.

László Dániel budapesti festőművész természet ihlette táblaképein leghétköznapibb jelenetek is frissességgel telítődnek, más munkáin komor, szinte fenyegető tónusokkal támasztja alá mindazt, amit közölni akar. Alkotásai a személyes lelki-szellemi habitusáról árulkodnak.

Pál Richárd fotói olyan festőiséggel képesek a bogárzói hangulatot megjeleníteni, hogy első látásra talán inkább kézzel és nem a technika segítségével létrehozott alkotásoknak véljük. Makó teret, a hely pedig ihletet ad számára ilyen kísérletek megvalósítására.

És végül, de nem utolsó sorban a korábbi művésztelepekkel való szellemi kapcsolat és a makói művészeti hagyományok tisztelete okán került a válogatásba Gyurkovics Hunor szabadkai festő- és grafikusművész szintén a kistemplomot ábrázoló alkotása. Ahogyan sajátos, egyedi stílusjegyeivel elénk tárja a sokak által csak sivár pusztaságnak titulált táj ezerszínű arcát, itt látható festményén ugyanúgy ezernyi jelentést képes adni a tanyavilág facsoportjában megbújó, de mégis százaknak hitet adó bogárzói templom felújításra szoruló épületének.

Mi hát a mai alkalmi kiállítás legfőbb és tovább adandó értéke számunkra? Szerintem az esendő ember és az örökkévaló kapcsolatának egy évszázadra visszatekintő, ám a mai ember vívódásait felmutatni képes összecsengése.

Az épületet létrehozó akarat megteremtette a templomot, ahol az ember az Istenhez fordul, és szól hozzá. A művész pedig a természeten keresztül üzenő Teremtőt képes megmutatni. Azt, az üzenetet, ami egyszer mindenkiben tudatosul: "amikor a magányos ember rádöbben önmagára, csodálatos emberi valóságára, s ugyanakkor arra is, hogy ez a valóság alig valamivel kevesebb vagy valamivel több a semminél."

Köszönöm a figyelmüket!

© 2024 Minden jog fenntartva