2019 - Mágori Dániel

Oláh Nóra

Mágori Dániel Bogárzói látkép című kiállítására

(Makó-Bogárzó temploma, 2019. szeptember 01.)

Kedves Jelenlévők!

Szeretettel köszöntöm Önöket Mágori Dániel, makói fotográfus Bogárzói látkép című fotókiállításának megnyitóján! Mielőtt a képekre és alkotójuk bemutatására térnék, hadd szóljak néhány szót Bogárzóról, az "ihlető közegről" - méghozzá sokakhoz hasonlóan a kívülállók rácsodálkozó nézőpontjából, a pár évvel ezelőtti első szembesülés élményével. Pár percre, szétnézni szalad ki ide az ember – fél kézzel talán még fogja aktuális teendőit, fél lába esetleg máris újra a gázpedálon…Végül is mit lehet itt látni? Végtelen síkságot, a föld barázdáinak ritmikus hullámaival, a nyár végi szalmabálák elszórt gyöngyszemeivel. Apró tanyákat: némelyikben friss élet szorgoskodik, de sokukban már a visszahívhatatlan múlt lett a házigazda.

Málló vakolatok, omladozó tetők, semmibe révedő ablakok egyszerre tanúskodnak egykori otthon-mivoltukról és a pusztító időmúlásról. És közöttük az elfeledettségében szelíd szemrehányással őrt álló, régi korokon tűnődő templomtorony…

Az erre járót ugyanakkor foglyul ejti, megállásra készteti valami láthatatlan békesség, ami különös egyvelege a csendes tiszteletadásnak, az alig érezhető, finom szomorúságnak, a napi kényszerűség szorításából való elmenekülés ösztönös vágyának, és a nyugalom beteljesedésének. Jó néhány művészt inspirált már Bogárzó utánozhatatlan légköre; ezekkel az alkotásokkal már találkozhattak az idelátogatók az elmúlt esztendők során. Láthattuk a jellegzetes tájat, színeivel és fényeivel, élő és élettelen formáival Balogh Gyula, Bodor Zoltán és Bertus Barcza Anikó ecsetjével dokumentálva, vagy Mendei Árpád lencséjén át. A bogárzói templomban bemutatott többi kiállítás – még ha kevésbé konkrét formában is – a hely szellemiségének ugyancsak szerves, vele együtt lélegző részévé vált.

A hagyomány pedig méltóképpen folytatódik az ambíciózus ifjú makói fotográfusnak, Mágori Dánielnek köszönhetően. A fiatalság számos természetes erényével ő is méltán büszkélkedhet, ugyanakkor jó néhány dicséretes jellemvonása kiemeli a hozzá hasonlóan a pálya elején járó alkotótársak közül. Nyitottsága, kísérletező hajlama, a lehetőségek folyamatos keresése frissen tartja, befogadóvá teszi szellemét. Emellett a szakmai alázat, a tapasztaltabbaktól való tanulás késztetése árnyalja, finomítja megszerzett tudását. Az előrehaladásban soha nem áll meg, hiszen pontos célokat, követendő példákat lát maga előtt, s az utak megfutásához pedig kellő energiával és eltökéltséggel rendelkezik. Szorgalma, kitartása stabilan támasztja alá a szárnyakra lelt tehetséget. Kiforrott, érett ízlésre vall, hogy nem akar mindent egyszerre megmutatni. Sokan hajlamosak túlzásokba esni a hatás kedvéért, Dani azonban következetesen mértéktartó. Élve a "kevesebb néha több" – aranyszabályával, rendre bebizonyítja, hogy képi szűkszavúsággal is lehet sokatmondóvá tenni a fotográfiát – sőt azzal lehet igazán! A balladai tömörség legmegfelelőbb fényképészeti eszközét találta meg a fekete-fehér technikában. Ott, ahol a színek nem vonják el a figyelmet, ahol igazán élővé válik a térmélység, eltűnik minden fölösleges részlet, és drámai erőt kapnak a tónusok, az éles kontrasztok.

A kiállítás tanúsága szerint Mágori Daninak ráadásul sikerült bebizonyítania, hogy Bogárzót be lehet mutatni egy eddig ismeretlen oldaláról. Míg a táj korábbi megörökítői a földi horizont határain belül tárták fel a sík végtelent, vagy falak közé szorított egy-egy darabkáját, addig most a drónfelvételek segítségével képzeletben felemelkedhetünk saját nézőpontunk fölé. Különleges, madártávlatot kínáló világ tárul a szemünk elé. Ahogyan a természet burjánzó formahalmaza közé beékelődik az emberi tevékenység párhuzamos barázdákat szántó rendje. Az augusztusi nap heve sötét árnyaktól szegélyezve, fehéren izzik a felületeken. A fák védelméből előmagasodó templomtorony hátterében életfoltok távoli nyoma látszik. A szántások és az utak vonalhálói, akár a titkosírással írt sorok. A templom tetejének felülnézeti képe futurisztikus hajótestként bontakozik ki a lombtengerből. A megművelt földek szögletes darabkái, mintha egy foltokból varrt tarka takaró motívumai lennének. A keresztek átértelmezett jelképekké válnak, pusztán attól, hogy szemmagasságba, és szinte karnyújtásnyi távolságra (vagy inkább közelségbe) kerültek.

Bár Dani azt írta képeiről, hogy dokumentarista szemléletűek, én azért hozzátenném, hogy jócskán túlmutatnak a valóság hű bemutatásán. Gondolati és érzelmi üzenetértékkel bírnak, és e hatás eléréséhez bizony a drón által nyújtott technika sem lenne elegendő, ha nem állna mögötte az alkotói képzelettel párosuló tudatos irányítás.

Nem az a jó fotós, aki hűségesen adja vissza a valóságot – ahogyan ez elmondható a többi művészeti ág képviselőjéről is. Az igazán rátermett alkotó érzékeny belső radarral rendelkezik, és legalább annyira hallgat az ösztöneire, mint eddig megszerzett tapasztalataira. Felismeri az adott téma karakterét és ahhoz igazítja eszköztárát.

Nemcsak jól lát - jól is láttat.

Légből kapott fotóknak nevezte Dani ezeket a képeket, és én újra csak kiegészíteném: égből kapott látásmóddal, művészi érzékkel elénk tárva.

További alkotóerőt kívánva ezúton is gratulálok – Önöknek pedig értő, befogadó szemlélődést kívánok!

Köszönöm a figyelmet!