A jövőbe visszatérő múlt

A JÖVŐBE VISSZATÉRŐ MÚLT

Öngondoskodó társadalmat építenek a dél-alföldi tanyavilágban

Borsodi Attila

A dél-alföldi tanyavilág újraélesztésén és közösségbe szervezésén fáradozik egy kutató, aki korábban az Amerikai Egyesült Államokban felfedezte a morfint leváltó fájdalomcsillapítót. Oláh Zoltán és családja Makó térségében két tanyát újít fel, ahol őshonos állatokat tenyésztenek és növényeket termesztenek. Lánya, Nóra maga varrja a ruháikat, az ősi Kárpát-medencei kézművesség fekete kerámiáit éleszti újjá, és a népi gyógymódokban mélyíti el tudását. Párja, Csaba a népi kultúrát ápolja, és fafaragással is foglalkozik. A család emellett járja az országot, tudásanyagot gyűjt vagy felkérésre előadásokat tart az öngondoskodás hangsúlyozásával, saját tapasztalatokra támaszkodva.

– Az öngondoskodó közösség alapja a család, az egyén a fogyasztói társadalom prédája. Mi a Dél-Alföldön, az egykori vonaldíszes kerámiakultúra helyén azon fáradozunk, hogy hálózatba szervezzük az öngondoskodással létrejött tanyákat. Összekötjük azokat, akik összetartoznak – bocsátja előre a körülöttünk elterülő vidéket mutatva Oláh Zoltán molekuláris biológus, archeogenetikus. A kutató családjával közösen négy évvel ezelőtt vett meg két, Makó közeli bogárzói tanyát, amelyet felújítanak.

A férfi lánya párjával, Boros Csabával éppen a kerítéses karámrendszer első oszlopát fúrja le a tanya mögött. Miközben a nedves talajjal küzdenek, amelyben rendkívül nehezen halad lefelé az oszlopfúró, a birtok három őre – két komondor és egy mudi – kíváncsian vizsgál minket. Folyamatosan szaglásznak, de gazdáik viselkedéséből megérzik, hogy békés szándékkal érkeztünk. – A karámrendszerre azért van szükség, hogy a jószágokat elzárjuk a haszonnövényektől, valamint a vadakat szétválasszuk a házi állatoktól.

Forrás: Teknős Miklós

A népi kultúra felidézése is fontos szempont Oláh Nóra életében

Most még csak racka juhaink és kecskéink vannak, de később hozunk kacsákat, libákat, szürke marhákat, bivalyokat, mangalicákat és lovakat is. A Kunfakó lótenyésztésbe társulunk, amely újrahonosítja az alföldi magyar lovat a lengyel alföldi konyik behozatalával, és a génmegőrzésben őshonos növényeket – gyümölcsfákat és gabonát – is ültetünk. A tápiószelei génbankból szereztünk magállományt, négy hektár földet már be is vetettünk az állatoknak. Magyar fajtákat gyűjtünk ide Noé bárkájára – sorolja a terveket Oláh Zoltán. Hozzáteszi, hogy emellett az egykori Hód-tó saját birtokukon lévő, legkeletibb nyúlványát megpróbálják újraéleszteni. Ezt azért tartja fontosnak, mert az Alföld mocsarakkal és tavakkal szabdalt vidéke a folyók szabályozása előtt halban rendkívül gazdag volt, ezt újra szeretnék teremteni, és akkor az állatokat is tudnák onnan itatni. Emellett a terület elsivatagosodását is meg lehetne gátolni.

Elszakadás a fojtogató civilizációtól

Oláh Zoltán azt már a tanya tágas nappalijában, a kényelmes kanapén ülve meséli el, hogy korábban évekig az Amerikai Egyesült Államokban éltek. – Még a rendszerváltás előtt, itthon, Szegeden, megalkottuk az első klónozott növényt, majd 1987-ben molekuláris biológusként a legfiatalabb kandidátus lettem élettudományok területén. A következő évben a feleségemmel kiköltöztem az USA-ba. Tettem ezt azért, mert a meglévő tudásom birtokában ki akartam próbálni, hogy mire viszem egy olyan országban, ahol a kutatáshoz adottak a pénzügyi feltételek. Odakint felfedeztem a morfint leváltó, szelektív fájdalomcsillapítót, amelyet tizenhat év alatt elvittem a klinikai vizsgálatig. Most az a feladat, hogy a készítményt elterjesszem a világban. 2004-ben főként ezért is jöttem haza. Itthon emellett létrehoztam egy bioinformatikai céget, amellyel gyógyszerfelfedezői adatbázisokat építünk. A munkáimhoz több uniós pályázaton nyertem el támogatásokat – fogalmaz Oláh Zoltán.

A család megosztja a munkát: Zoltán és felesége életvitelszerűen ma még Szegeden lakik, csak a fiatalok tartózkodnak folyamatosan a tanyán. Ami pénz befolyik, azt a birtok fejlesztésére fordítják, így nem azonnal, hanem fokozatosan, lépésről lépésre szakadnak el a városi civilizációtól. Egyelőre a szülők tanyáját újítják fel, később a fiatalok szomszédos birtokát teszik majd rendbe – utóbbi három év múlva lehet kész. Az épület fűtését most még fával oldják meg, később sást és tehénlepényt tüzelnek majd el a kemencében.

Tanítás saját példán keresztül

Miközben Oláh Zoltán és felesége a pénzügyi fedezet előteremtésén fáradozik, lányuk, Nóra – aki még Amerikában született – és párja, Csaba egyre otthonosabban érzi magát a tanyán.
– Magam a budai hegyvidékről származom, nehezen törtem ki a város szellemi fojtásából. A középiskola elvégzése után jártam egyetemre is, de az elvégzéséhez nem volt motivációm, egy év után otthagytam. Vidéken, tanyákon éltem, és kerestem azokat az embereket, akik az öngondoskodó életmódot és gazdálkodást hitelesen be tudják mutatni, és ezzel jobban elmélyülhettem a népi kultúrában is. A Betyár Bandával a mai napig főleg fúvós hangszereken zenélgetek, valamint népvándorlás kori és középkori kultúrákat elevenítek fel a társaimmal. Az Ómagyar Hagyományőrzők Csapatával pedig kézműves-, harcászati és gyermekprogramokat tartunk, ezzel járjuk az országot. Egy ilyen rendezvényen ismerkedtem meg Nórival, majd ideköltöztem a Dél-Alföldre, és most együtt építjük a jövőt – mondja büszkén Boros Csaba.

S hogy mi a jövő? – Lényegében a múlt értékeinek újrateremtése a modern világ korának lejártával. A Géczy Gábor által létrehozott Magfalvához állunk a legközelebb. Ott erősödött meg az öngondoskodás csírája, és mi annak a szétszórásán fáradozunk a Dél-Alföldön. Együtt gazdálkodunk, és emellett komoly szellemi értéket teremtünk, Nóri például a kelta kézművesség fekete kerámiáit éleszti újjá. Meg kell említeni, hogy a tanya az innováció helye is, hihetetlen, milyen tervrajzok vannak a végeken a szekrények fiókjaiban. Ha a közösség életre kel, akkor egy magasabb szintű, családok közötti munkamegosztásban ezek érvényre jutnak. Amellett, hogy helyben szervezzük a közösségi életet, az egész Kárpát-medencében előadásokat tartunk, ehhez a keretet a Vásárhelyi Táj­építész Népfőiskola adja. Fontos, hogy saját példánkkal, a magunk életén keresztül jó példával járjunk elől az embereknek – fejti ki Oláh Zoltán.

Ehető erdő, gyógyító mező

A családi munkamegosztásban mindenkinek megvan a szerepe, Nóra a tervezés, szervezés mellett a családi tűzhely őrzője. Igyekszik mindennap minőségi, saját vagy piacról származó alapanyagokból készült ételt az asztalra tenni.

– A konyhában jellemzően kölest, hajdinát, kását használok, mert régen is ezt fogyasztottak a magyarok. Sokszor készítek ételeket csalánból, lósóskából, a hegyekben vadhagymalevest is főztem. Nálunk a töltött káposztát töltött martilapu váltotta fel. A levesekbe gyakran ragadós galajt teszek, amely finom ízt és pirosas színt ad az ételnek. Emellett a galaj a pajzsmirigy működését segíti, a tyúkhúrból készült tea pedig a 2-es típusú cukorbetegséget tartja kontroll alatt. Nem használok cukrot, csak mézet, a sót Parajdról szerezzük be – avat be Nóra. Készít sajtot, túrót, kovászos kenyeret, befőttet, savanyúságot, lekvárt, dzsemet, ecetet, hamuból lúgot, a férfiak pedig a bor- és pálinka-utánpótlásról gondoskodnak.

Néhány év múlva rá sem lehet majd ismerni a környékre

Nóra gyógy- és fűszernövényeket termeszt a kiskertjében: tárkonyt, levendulát, rozmaringot, kakukkfüvet, mentát, citromfüvet, lestyánt. A kamillát, a mezei zsályát, a mezei kakukkfüvet, a cickafarkot, a csipkebogyót vagy a kökényt a mezőről gyűjti. Emellett ruhákat varr, most is saját öltözetet visel, és éppen Csabának készít inget. Ehhez az anyagot Erdélyből és a Felvidékről szerzi be, varrni maga tanult meg, de mások mellett tökéletesítette a tudását. Nóra elmondja, hogy Hódmezővásárhelyen működik egy szövő-varró kör, a tagok egymást képzik. S míg a fiatal hölgy kerámiákat készít és ruhákat varr, Csaba fafaragással foglalkozik.

A négyfős család tagjai egybehangzóan állítják, hogy néhány év múlva rá sem lehet majd ismerni a környékre. Abban bíznak, hogy a valóságban is látszódni fog, amiről most még jórészt csak beszélnek. Megjegyzik azonban, hogy minden civilizációs vívmánytól nem válnak meg, lesz számítógépük internettel, ami szükséges a kapcsolattartáshoz. Szeretnének egy régimódi széldarálót is, amire fűrészt, esztergát vagy fúrót is rá lehetne kapcsolni. – A tanyán mindenre szükség lesz, ami időt szabadít fel, így marad energia a szellemi munkára, tanításra is – intenek búcsút.

/ A cikk a Magyar Időkben jelent meg./